Molnár Kitti írói oldal

Skuba Dratewka lehajította terhét válláról, megtörölte gyöngyöző homlokát, majd kezét tördelve az égre tekintett. Szokatlanul forró időjárás gyötörte a lengyel vidéket. A levegő remegett a hőségtől, a kegyetlen sugarak szárazra pödörték a kókadó szedrek leveleit, felsültek a tökök a forró homokban. A lovak itatójában megposhadt a víz, repedések futottak végig a döngölt gyalogutakon. Alacsonyan repültek a madarak, épp csak annyira libbentették meg szárnyukat, hogy egyik hűsítő lomb árnyékából átérjenek a másikba.
Megzörrent a közeli galagonyabokor. Skuba összerezzent, ösztönösen hátrálni kezdett. Egyre inkább erősödött benne a kezdetben még csak lappangó gondolatfoszlány: őrültség volt ide jönni.
Behunyta szemét és Wandára gondolt. Felsejlett előtte a lány hófehér selyembőre, törékeny nádszál alkata, tiszta tavakat idéző szeme és apró, bazsarózsa színű ajka. Hosszú, mézszőke haját végigsimította a délutáni nap fénye; gyönyörű, gyöngyfehér ruhakölteménye meglibbent, ahogy egy fontoskodó udvaronc elsietett előtte. Felemelte szemét a vörös márványpadlóról. Hosszan nézték egymást. Wanda tekintetébe annyi érzelem keveredett, amitől más szüzek megbolondultak volna: félelem, harag, zavarodottság, makacsság. És remény.
Krak fejedelem szavai, mint vércse vijjogása a néma alföld felett, úgy törte meg a szerelemtől izzó hallgatást.
– Ha megölöd a sárkányt, tiéd a lányom!
Hangjában nem volt semmi biztató.
Skuba kinyitotta szemét és mélyen beszívta a méregzöld lombkoronák alá rekedt forró levegőt. Fekete macska üldögélt a galagonyabokor előtt, összeszűkült borostyánszemmel méregette a legényt.
– Takarodj, bolhazsák! – legyintett felé ingerülten. Nem szerette a macskákat. Odahaza egy hasonló ronda, fekete ördögfajzatot kellett éjt nappallá téve kergetnie az anyja kérésére. Folyton a kamrában csatangolt és előszeretettel kóstolt bele a tejfölbe. Sose kapta el.
A macska felpúpozta hátát, tűhegyes, letöredezett fogait villogtatva fújt az ifjúra, majd egy gyors mozdulattal eltűnt a felkopaszodott bokrok között.
Skuba kifújta benttartott lélegzetét, majd lenézett a földre. Az öreg Jazek kedvenc birkája kinyújtott nyelvvel, élettelenül nyúlt el a porban. Leborotvált hasát ujjvastagságú zsinórból készült keresztöltések csúfították. Szerencsétlen állat reggel még békésen legelészett a réten, gondolta Skuba. Lehajolt, hogy újra nyakába vegye a kicsi, ám nehéz állatot.
Fújtatva kaptatott fel az egyre meredekebbé és kavicsossá váló hegyoldalba. A fák ritkultak, jótékony árnyékuk már nem tudták segíteni a melegtől és tehertől botladozó fiút.
Ha nem a sárkány öl meg, akkor a Wawel-hegy fog, gondolta magában keserűen.
Fejét lehajtva, óvatosan rakosgatta maga elé lábait, ügyelve, hogy az alattomosan kilazuló kövek nehogy meginduljanak. Nyelve taplóvá száradt, szája kicserepesedett, tarkója és homloka égett a kegyetlen sugaraktól. Órákig tartó menetelés után fekete kupacba rúgott bele. Elszenesedett csontokba. Lélegzetvisszafojtva emelte fel tekintetét a földről. A birka lecsúszott a vállán, tompa puffanással, természetellenes pózban érkezett meg a földre. Két láb magas barlang bejárata ásított sötéten a mészkőhegy oldalában, világos falain fekete, tűzhöz hasonló lángalakok figyelmeztették az arra tévedőket: beléptek a waweli sárkány területére. A hasíték előtt széles, félkör alakú terasz terült el. Kocsikerék nagyságú, tűznyaldosta kövek között fekete csonthalmok törték meg a mészkő egyhangúságát. Kupolaként magasodó marhabordák és vastag lábszárcsontok között süvöltött a szél, a terasz szélén imbolygó állati koponyák szemüregeiből szürrealisztikusan nőttek ki a lila hegyvidéki virágok. Skuba földbe gyökerezve figyelt egy mozdulatlan, szúrós szárú vadvirágot. A süvöltés nem a csontokon muzsikáló szél dala volt. A barlangból jött.
Mintha csak darázs csípte volna meg, olyan hirtelen kapta el a birka hátsó lábát, és zilálva, légszomjtól és a pániktól küzdve vonszolta el a barlang szájához. Széles, lapos kőre dobta fel az élettelen tetemet, akár a pogány az áldozatot egy barbár isten oltárára. Remegő térdekkel hátrált. A süvöltés felerősödött. Megbotlott, hátára esett és érezte, ahogy az apró, éles kövek felhasítják a tenyerét. Egy ideig rákjárásban, levegőt kapkodva próbált messzire kerülni a bejárattól. A süvítő hang elhalkult. Sikerült négykézlábra vergődnie. Magas, gömbölyded sziklát pillantott meg a terasz szélénél. A feszült csendbe mély morgás hasított, amely még Skuba csontjait is megremegtette. Felpattant és a gömbölyű szikla felé futott. Tarkóján érezte a kénköves, forró levegőt, ami a barlang gyomrából kúszott föl. Megbotlott egy lábszárcsontban. Idejében kapta maga elé a kezét, mielőtt fejét szétzúzta volna a sziklán. Erejét vesztve fordult le mészkőről, és zsibbadtan húzta be magát fedezékében.
Éppen időben.
Kövek csikorgását hallotta. Elnyúló, hörgő lélegzést.
Szájára szorította kezét, hogy elnyomja sípoló zihálását. Kiszáradt ajkán megérezte a sérült tenyeréből szivárgó vér ízét. A naptól felhevült mészkőnek szorítva hátát, mozdulatlanul ült a szikla tövében.
Szimatolás. Sercegő, sziszegő hang.
Viaskodott kíváncsiságával. Sikertelenül. Kilesett a szikla mögül.
A látvány meghökkentette. Kölyök kora óta volt egy elképzelése a Wawelen lakó fenevadról, a vidéket rettegésben tartó szörnyetegről, a méneseket és csordákat ritkító vadászról és a szűz lányok elrablójáról. Borotvaéles karmok, tőrnagyságú fogak és tűztől izzó pikkelyek riogatták álmában. De ez az állat semmiben sem hasonlított gyermekkora rémére.
A sárkány kicsivel lehetett csak magasabb a Krakkóban trenírozó legnagyobb csataménnél. Fekete pikkelyei apró, sötét gyémántokként szikráztak a napon; hasán aranyszínű sáv futott végig. Hosszú, kecses nyakát elirigyelhették volna a hattyúk; vékony, ám erős lábaival olyan puhán lépkedett a sziklák között, mintha gyapjúszőnyegen járna. Hosszúkás, szép ívű fején két pár hosszú, aranyszínű szarv csavarodott enyhe ívben hátrafelé. Testéhez képest jóval nagyobb szárnya szorosan az oldalához simult, piciket nyitogatva engedte csak látni, hogy a belső hártyák is aranyszínben pompáznak.
Skuba tátott szájjal bámulta a lényt. Soha nem látott még ilyen meseszép fenevadat.
A sárkány óvatosan kerülgette Jazek birkáját. Orrát többször összeráncolta, néha prüszkölve megrázta fejét.
Nem veszi be, futott át Skuba agyán a gondolat. Nem fogja megenni.
Óráknak tűnő percek tűntek tova, ahogy a sárkány kerülgette a tetemet, Skuba pedig remegő gyomorral imádkozott a jó Istenhez, hogy érjen véget ez az egész. Már azt se bánta, ha a sárkány otthagyja a birkát, csak menjen vissza a barlangjába, hogy elrohanhasson messzire a Wawel-hegytől, el még Lengyelországból is. Visszahúzódott a szikla takarásába, fejét a kőnek támasztotta és újra becsukta a szemét. Wanda mosolya felragyogott sötét gondolatai között. Képzeletében karjába zárta a hercegnőt, hogy hosszú, szenvedélyes csókkal illesse a babarózsa ajkakat. Wanda pehelykönnyű teste csillagporként robbant apró darabokra, amikor ajkaik összeértek. Helyette Krak fejedelem robusztus és fenyegető alakja jelent meg, sötét árnyékok szabdalta, szakállas arcán a jóindulat csöppnyi jele sem mutatkozott.
– Csak nem gondoltad, hogy tényleg neked adom az egyetlen leányom?! – nevetett fel élesen. – Senkiházi cipész kölyke, fogd az aranyat és meg ne lássalak a hercegnő közelében!
Barna bőrzacskót hajított az asztalra, amely elrepedt. Aranytallérok gurultak szét, pörögve álltak meg Skuba előtt. Hátoldalukon a sárkány szép ívű fejével.
Felriadt. Lehetséges, hogy elaludt volna?
A nap még kegyetlenebbül sütött. Újra kilesett a szikla mögül. A sárkány mozdulatlanul ült és a birkát bámulta.
Ha túl sokáig maradok itt, megtalálhat, gondolta Skuba. Vizsgálgatni kezdte az alatta elterülő hegyoldal meredekségét.
– Gyere elő!
A fiú ereiben megfagyott a vér. Először arra gondolt, hogy megint delíriumba esett és Krak fejedelem beszél hozzá. De ez a hang jóval lágyabb volt, mint az uralkodóé.
– Tudom, hogy a szikla mögött lapulsz – jelentett ki a hang. – Látom a véres tenyérnyomodat a mészkövön!
Skuba tátott szájjal kidugta fejét a mészkő mögül. A sárkány egyenesen őt nézte arany íriszű, fekete pettyes szemével.

A folytatáshoz kattints ide!