Lincselő tömeg és Lektor Szektor, avagy az I. Magyar Íróképző Tábor
Amikor utoljára táborba jártam, még anyukám kente nekem a májkrémes szendvicset és cukros-citromos, híg teát szürcsöltem egy fél literes Coca-Colás palackból, aminek lekopott címkéjén már csak a Ca-Co-t lehetett leolvasni. Most már én magam állítom össze a light sonkás Slimm szendvicsemet (szigorúan egyet, mert különben szívrohamot kap a kalóriaszámláló-applikációm), és nagyon trendi, BPA-mentes (jelentsen ez bármit is) kulacsból kortyolgatom az ásványvizet. Bepakoltam világjárta Wizzair-kompatibilis kabinbőröndömbe, magamra kaptam városjáró hátizsákomat, óriás napszemüvegemmel és hippi bőrszandálomban vigyorogva álltam a szombat hajnali utcán, miközben Múzsám nagyokat ásítva tolatott ki az udvarról. Csak a hülye nem látta, hogy készülök valamire. Ráadásul igen régóta.
Újpesten egyik Fordból a másikba ugrottam. Mert az igazán zölden gondolkodó író telekocsival megy az I. Magyar Íróképző táborba. Még akkor is, ha félig tele az a kocsi. F. M. kiváló sofőri attitűdjei mellett, remek beszélgető társnak bizonyult. Igazából nem volt egy perc néma csend a kocsiban. Sem fél perc. Soponyáig az út ilyen remek hangulatban rövidnek bizonyult a szokásos M7-esen beálló dugó ellenére is. Még a szakadó eső ellenére is.
Persze nem csillapodott az égi áldás még akkor sem, amikor befordultunk a Tarnóca Kúria kavicsos útjára. Háromra ugrottunk ki az autóból és a sorja közt rohantunk a villa teraszáig, ahol már a többi kolléga várakozott a tábor legfontosabb kellékére: a névkitűzőkre.
Beindultak az események. Az ismerős arcok sorra bukkantak elő: ki az írótanfolyamról, ki a közös Facebook csoportból. Elhanyagolandó momentummá zsugorodott a hol és kivel alvás kérdése, leszórtam a motyómat a kijelölt szobába, és mint Harry Potter az első roxforti órájára, rohantam eszeveszetten Henrik nyitóbeszédére.
Aztán a programok sodortak: Tápai Gergely forgatókönyvírásról tartott előadása után kerekasztalbeszélgetés Kalliopé Kiadó marketingesével. Röpke ebéd után csüngtem Szélesi Sándor minden szaván, hogy hogyan közelítsünk a magyar kiadók felé. Az útikönyvekről tartott előadás után belevetettük magunkat egymás műveibe. A Lektor Szektorban a pár nappal korábban megkapott művekről egymásnak mondhattuk el véleményünket. Szerencsésnek éreztem magam az őszinte, építő kritikákkal segítő csapatommal.
Utólag visszagondolva nem is tudom, hogy tudtam egyszerre részt venni a kerekasztal beszélgetéseken, az előadásokon és az egész napos rövidfilmforgatáson. Mert bizony, lincselő tömeget eljátszani nagyon komoly munka, főleg ha azt egy tucatszor fel kell venni, 40 fokban, tűző napon, betonon.
Az esti rendhagyó irodalmi vetélkedő (Tudtad, hogy Euprhase Kezilahabi egy ugandai költő? Hát igen, mi sem.) és slam poetry után pedig csak ültem, kezemben egy pohár vörösborral és csak vigyorogtam a tábortűzbe, miközben a soponyai vérszívók minden szúnyogriasztó ellenére az életemre akartak törni. Csak arra tudtam gondolni, hogy valahol mindig is erre vágytam: bor, könyvek, írók társasága, romantikus környezet. És mindez másnap is folytatódott...
