Molnár Kitti írói oldal

1871, Pest – Népliget

Csodálatos tavaszi délután köszöntött a fővárosra, a Népligetben lustán döngicséltek a méhek, madarak füttykoncertjei kísérték a hosszú, hideg tél sötétségébe belefáradt városiakat. Greguss Ágost aggódva tördelte kezeit, miközben Keleti karját kinyújtva elmélyülten tanulmányozta párbajtőrének ívét. Tíz lépéssel odébb Áldor Imre újságíró szintén fegyverének állapotát vizsgálta.

– Drága sógor, nem túlzás ez egy kicsit? – Greguss az ajkába harapott, ahogy a szikrázó napsütésben felvillanó pengére pillantott. – Úgy értem… párbaj egy hibás publicisztika miatt?

– Egy nagyon fontos publicisztika miatt. Ráadásul nem ez volt az első ilyen kontár munka a kolléga tollából!

– Értem én, de mit mondok Lillának, hogy ha baja lesz?

– Először is – Keleti Greguss felé fordult. – Nem lesz bajom. Másodszor, ha valamilyen oknál fogva mégis fűbe harapnék, mondja meg Lillusnak, hogy a férje a magyar újságírás becsületéért küzdött.

– Repesni fog az örömtől, ha megtudja – forgatta szemét Greguss. – Mondja, sógor, nem holnap kellene elfoglalnia az újonnan alapított Statisztikai Hivatal igazgatói székét? Széthasított arccal nem fog túl jól kinézni a címlapokon.

– Túl sokat aggódik, sógor!

– Csodálkozik? Maga mindig érdekes helyzetekbe keveredik!

Keleti eleresztette füle mellett a megjegyzést, és emelt fővel elindult Áldor felé. A két férfit kíváncsi bámészkodók tömege vette körül, suttogva találgatták, ki fog nyerni. Keleti és Áldor felemelt tőrrel álltak egymással szemben. Elszánt tekintetek találkoztak.

– Tagadja-e, Áldor Imre, hogy hibás cikket közölt a Politikai Hetilap múlt heti számában? – zengte Keleti fenyegető hangon.

– Tagadom – felelte magabiztosan Áldor. – Félre ne értsen, Keleti, nagyra tartom magát, de ön sem tévedhetetlen!

Keleti előre szegezte fegyverét, a penge vészjóslóan remegett.

– Ön viszont most túl nagyot tévedett, kedves Áldor. Greguss, indítsa a párviadalt!

– Khm… tulajdonképpen én nem szerettem volna belekeveredni…

– Greguss!

– A felek lépjenek egymáshoz közelebb! – harsogta Greguss Ágost. – Tisztességes párviadalt szeretnék látni, aki ocsmány módon csal, vagy nem megengedett vágásokat használ, az azon nyomban elveszti a viadalt, és a másik kerül ki győztesen! Uraim! A becsületért!

– Mindhalálig… – suttogta Keleti, és sógora intésére előrelépett. A párviadal elkezdődött. Keleti hosszú évek óta művészien űzte a párbajtőr tudományát. Összeszedett, határozott mozdulatokkal vívott, Áldornak minden tehetségét elő kellett hívnia, hogy hárítani tudja csapásait. Keleti nem számított az újságíró gyors mozgására. Példásan ütötte el a pengét, valahányszor a statisztikus túl közel merészkedett hozzá. A feszültség vibrált a levegőben, a tőrök ezüstösen villogtak a ragyogó napsütésben, fémesen csilingelő hang hasított a Népliget csendjébe. Egyre többen csődültek a viadal helyszínére, a cilinderek és zekék tengerében megköttettek a fogadások, reszkető csipkelegyezők mögül riadt szempárok szegeződtek a tusakodó hazafiakra.

Percekig rohamozták egymást kitartóan.

– Adja fel Keleti, és menjen szépen vissza a hivatalába! Nem való már magának a cikkírás! – kiáltotta Áldor, miközben pengéjét felemelve védett ki egy erőteljes csapást.

– Soha! – Keleti arcába vér tódult, a düh átjárta minden porcikáját. – Engem ne oktasson ki egy ilyen álpublicista!

A harag új energiákat szabadított fel Keletiben, és ordítva rontott Áldorra. Az újságírót meglepte a férfi vad elszántsága, későn emelte fel fegyverét. Csúnya seb szakadt fel jobb felkarján. Fájdalmában felkiáltott, baljával felhasadt ingujját tapogatta, de fegyverét még erősen tartotta. Keleti nem hagyott neki nyugtot. Újabb csapás, újabb seb, ezúttal Áldor bal alkarján. A sebzett férfi hátrálni kezdett, de ellenfele követte. Vágás, vágást követett, Keleti szemében tűz tombolt.

Valahol a tömegben egy hölgy felsikoltott, ahogy a véresre kaszabolt Áldor a fűbe hanyatlott. Makulátlan fehér ingjét vörös vére áztatta át, szemei fennakadtak, szájából kínokkal teli nyögések szaladtak ki.

– Azt hiszem ennyi elég is lesz! – Greguss épp időben kapta el sógora karját, mielőtt az újra lecsapott volna. Keleti zihálva kapkodta a levegőt, szépen fésült haja rendezetlenül hullott szemébe.

– Én… megmondtam… hogy… nem lesz… bajom! – fújtatott Keleti. Áldor fölé egyik barátja hajolt, aki aggódva kereste a férfi pulzusát.

– Így van – veregette hátba Greguss a statisztikust, miközben finom elhúzta az eszméletlenül heverő újságíró mellől. – De mi lenne, ha holnaptól inkább csak a statisztikával foglalkozna?

A történet itt folytatódik.