Haladó Írótanfolyam, ahol a gondolatjelek és a vesszők születnek
Határozottan lépek ki a liftből. Büszkeséggel tölt el, hogy nem kellett megkérdeznem a recepcióst, merre is van a Nefrit terem. Újra itt vagyok. Ismerős arcok tűnnek fel a Zsúrról. Megérkeztem. Ez az én közegem. Megint érzem, amit egy éve is: mindent tudni akarok.
Két napig összezárva az írás szerelmétől megrészegült írók társaságával. Ujjaink között egymás történeteit pörgettük, tanultunk saját és a mások hibáiból. Megvitattuk, elmagyaráztuk, segítettük egymást. Semmi művészi allűr. Semmi sértettség. Csak tisztán az írás tudománya és annak szeretete maradt.
Sorolhatnám, hogy a Magyar Íróképző 9. Haladó Írótanfolyamán hogyan ismerkedtem meg a forgatókönyvírással, az "első mondat tudományával" és a magyar művek külföldön történő megjelenésének lehetőségével. De nem teszem. Ugyanis sajnálom, hogy ezzel a beszámolóval nem adhatom át a konferenciaterem minden zugát betöltő nevetés hangját, a gondolatjelekkel és vesszőkkel üzletelő írók beszélgetéseit, vagy a novellák elgondolkodtató eszméit. Nem adhatom át, mert ehhez ott kell lenni.
Ott kell lenni, hogy az írás szárnypróbálgatásból szenvedéllyé, szenvedélyből szerelemmé, szerelemből pedig életfilozófiává legyen.
