Molnár Kitti írói oldal

1867, Pest - Földművelésügyi Minisztérium

Gorove István homlokráncolva hajolt az előtte tornyosuló papírtömeg legtetején heverő iromány fölé. Gondterhelten tanulmányozta Deák Ferenctől kapott levelét, amely a Kiegyezés részleteit taglalta. Az újonnan megalakult Andrássy-kormány földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi minisztereként szó szerint a nyakába szakadt a szétzilált magyar gazdaság minden kisebb-nagyobb problémája. Egyelőre a fejetlenség minisztere vagyok, gondolta keserűen.

Kopogtattak. Gorove levette orráról okuláréját, kemény, acélszürke tekintetét irodájának vastag tölgyfaajtajára emelte.

– Szabad!

Vézna, csontos, hivatali szolga dugta be az orrát.

– Gorove miniszter úr! Keleti Károly úr megérkezett! – jelentette be a hivatalnok.

– Küldje be!

Gorove hátradőlt magas támlás székében, szórakozottan hátrasimítottata őszes, hullámos haját, majd megpödörte dús, kackiás bajuszát, amelyre körszakálla mellett a legbüszkébb volt.

Keleti szinte berobbant a miniszter irodájába. Szőkésbarna haja a szélrózsa minden irányába meredt, ingjét hevenyészve tűrte be nadrágjába, szemében az elszántság tüze égett. Kezében egy nagyobb kupac jegyzetet szorongatott.

– Miniszter úr, köszönöm, hogy ilyen gyorsan fogadott! Nem akarom sokáig feltartani, csak érdeklődnék, hogy sikerült-e áttanulmányoznia a javaslatomat?

– A Statisztikai Osztály felállításáról? No, igen – Gorove a papírtorony aljáról kihúzott egy nagyobb adag iratot. – Érdekes olvasmány volt. Már amennyit értettem belőle. Kicsit dagályosra sikerült.

– Elkapott a lendület – mosolygott Keleti, aki izgalmában egyik lábáról a másikra helyezte testsúlyát.

– Üljön már le, az Isten szerelmére! – sóhajtott Gorove. – Szeretném, ha tisztán és világosan elmagyarázná nekem pontosan miért is van szükségünk erre az osztályra?

Keleti lehuppant Gorove íróasztalával szemben elhelyezett süppedős fotelbe, jegyzeteit összerendezve maga elé helyezte az asztalra, kisimította rakoncátlan tincseit szeméből és elhivatottan tekintett a miniszterre. Napok óta készült erre a beszélgetésre.

– Uram, szükségünk van arra, hogy az ország gazdaságát átlássuk. Miből mennyit termelünk, miből mennyink van, illetve mibe fektessünk még energiát és pénzt. Csak így érhetjük el a gyors, hatékony fejlődést! Ha számolatlanul öntjük a mezőgazdaság olyan területére az aranyat, amely már tulajdonképpen meddő, haldokló ágazat, vagy Európában már rég túlszárnyaltak minket, akkor nem jutunk előrébb. A számok nem fognak hazudni!

Gorove érdeklődve hallgatta a lelkes tisztviselőt, akinek szavait átitatta a tettvágy.

– Úgy látom, nem csak a mezőgazdaságot kívánja feltérképezni – Gorove felemelt a kupacból néhány lapot. – Itt elég részletesen kitért a népesség megszámlálására, illetve az iparfejlesztés fontosságára. A népszámlálást még értem, hiszen nem árt tudnunk, mennyi éhes szájat kell etetnünk. De mi dolga magának az iparral?

– Tisztelettel, miniszter úr, a kultúrállam szerepe nem várható el egy földművelő országtól. Hogyan szeretnénk felépíteni egy modern, virágzó nemzetet, ha a gabona nyers exportjából származó szerény jövedelemből kell megélnünk? Meg kell barátkoznunk a gondolattal, hogy jelenlegi szerepünk, mint gabonaexportáló ország, és mint Európa egyik éléskamrája, a közeljövőben meg fog szűnni. Olyan ágazatok meghonosításáról kell gondoskodnunk, amelyek jobban fizető munkát kínálnak, és amelyek által egy kultúrállam igényeinek költségeit fedezni tudjuk.

Keleti szinte kapkodta a levegőt, annyi mondandója lett volna még, de Gorove felemelte kezét, csendre intve a lelkes hazafit.

– Egy szót se többet! Tisztába vagyok, milyen munkát végez a Földtani Intézetben mint tanácsjegyző, és a Magyar Tudományos Akadémiában való tevékenységét is ismerem, nem beszélve a számtalan gazdasági témájú cikkéről, amelyek igen előremutató gondolatokat tartalmaznak. Gondolja, hogy nem engedném meg magának a Statisztikai Osztály felállítását?

Keleti felpattant székéből, hogy nyomatékosítsa érveit a hivatal életre hívásának előnyéről, de mielőtt egy hang is kiszaladt volna a torkán, eljutott tudatáig, mit is mondott Gorove. El sem hitte, hogy ilyen könnyen ment.

– Szó… Szóval engedélyezi az osztály megalapítását? – hebegett Keleti.

 – Igen, engedélyezem – mosolygott a miniszter. – Megvárja, amíg írásba adom, vagy már most munkához lát?

Keleti villámgyorsasággal összeszedte jegyzeteit, arcán földöntúli boldogság terült el.

– Inkább küldesse utánam, miniszter úr! – Gyors léptekkel hátrálni kezdett az ajtó felé. – Még rengeteg a tennivaló! Azt hiszem, tudok is hat embert, akik kiválóan alkalmasak az osztályra. Ó, micsoda remek nap ez a mai! Az Isten áldja meg, miniszter úr! Meglátja, nem fog csalódni bennem!

A történet itt folytatódik.