Flowban van az igazság
Sokszor nem értettem, amikor valaki azt mondta, "flowba kerültem". Úgy gondoltam, ez is valamilyen modern hóbort, egy divatos kifejezés, amelyet előszeretettel csépelnek közhelyesre, akár a vegán és a gluténmentes szavakat. A flow kifejezéshez különböző képeket kapcsoltam. Olykor egy meditáló szerzetest, aki több napos koplalással és mantrázással eléri a megvilágosodás útját. Máskor egy egyszerű ember alakja sejlett fel, aki kellő mennyiségű alkoholt és tudatmódosító pirulákat fogyaszt az élet fájdalmaira. Semmivel sem tartottam többre a flowt egy hajnalig tartó buli mámorához képest.
Aztán a rájöttem, hogy a flow ennél jóval több, mégis jóval egyszerűbb elérni.
Az első hosszabb novellámnál világosodtam meg, akár az említett szerzetes a hegyen. Amikor kiszakadtam térből és időből. Amikor a főszereplőm szemén keresztül láttam a magam alkotta világot. Hagytam, hogy a neki teremtett érzések átjárjanak. Kiragadtam karaktereket a való világomból, hogy új gondolatokkal és tettekkel átformálva társaként vagy ellenségként állítsam elé. Képzeletemben arcok, életek bukkantak fel sorra, beszélgetések visszhangoztak, jelentőségteljes vagy kevésbé jelentős mozdulatok rajzolódtak ki. A massza eggyé vált, kerek egész történetté, amelyet én alakítottam. Rajtam múlt, hogy jó lesz-e a vége vagy sem.
Testem sürgető üzenete zökkentett ki életem első flow-élményéből: a fáradtság. Elhomályosult szememmel nem láttam a falon ketyegő óra mutatóját: vajon éjjel fél kettő vagy fél három lehet? Nem értettem, hova tűnt el az a közel hat óra; mikor lett a derengő estéből vaksötét éjszaka; hogyan került több, mint tíz oldalra ennyi betű.
Aztán rájöttem. A flow csinálta. Az a minden hájjal megkent flow. Előkészített számomra egy csónakot, és csak ennyit mondott:
– Mire vársz? A történeted nem ugrik magától a papírra!
Beszálltam a csónakba, a flow pedig hagyta, hogy a gondolataim elsodorjanak a való világ partjáról saját univerzumom tengerébe. Mikor pedig úgy gondolta, hogy mára eleget kalandoztam, csak csettintett egyet és a valóság szelével a part felé irányította vitorláimat. Segített kihúzni tutajom a fövenyre, majd közölte:
– Holnap is itt leszek.
Eltűnt, amikor az óra hajnal hármat ütött. Ott hagyott egyensúlyozva a valóság és a képzelet peremén. Megcsalva éreztem magam, hogy csak így szőrén-szálán eltűnt. Épp, amikor megismertem.
Lecsaptam a laptop képernyőjét. A lelkem még ontotta volna magából a betűket, de kimerült testem és elmém tiltakozott. Megadtam magam a valóság erejének. Persze ma már tudom, jobb ez így: a fáradt elme nem képes a kreativitásra. Nem szabad görcsösen ragaszkodni a flowhoz, hiszen holnap is itt lesz. Könnyen megtalálom.
Az írás az én flowm. Kívánom, hogy találd meg Te is a sajátodat!
