Molnár Kitti írói oldal

1887, Szeged

Korán beköszöntött a hideg idő a Szeged melletti vadászterületen. Az októberi bágyadt napsugarak csak nehezen tudták feloszlatni a pusztára telepedett párát. Keleti kissé szipogott. Egészsége már korántsem volt a régi, de ez nem tartotta vissza egy ígéretesnek tűnő agarászástól. Rojt, a díjnyertes, fehér-barna foltos magyar agár izgatottan mozgatta hegyes, fekete orrát, fülét kíváncsian emelgette a természet hangjaira. A kutya remegve várta gazdájától a parancsot, hogy végre a szántás buckái között megbújó nyulak után eredhessen.

Kőrösy József Keleti Károly mellé lépett, hogy csendben szemlélhessék a tájat. Kár is lett volna felesleges beszéddel megzavarni az idilli hajnalt. Kőrösy rövid füttyel magához hívta zsemleszín agarát, Császárt, majd lassú, kimért léptekkel elindult. Keleti követte a férfit, Rojt mellette kapkodta hosszú, izmos lábait, fejét ide-oda forgatta gyanús mozgolódások után kutatva. Némán haladtak előre a mezőn, a két férfi és a két kutya.

– Örülök, hogy el tudott jönni – suttogta Kőrösy. – Már azt hittem, teljesen elnyelték az Akadémia és a Statisztikai Hivatal sötét folyosói.

– Maga mondja? – somolygott a statisztikusra Keleti. – Kivel nem tudtam tavaly még csak egy feketére sem összefutni, mert éppen egy járványkórház felállíttatásán fáradozott?

– Jogos – Kőrösy leemelte orráról szemüvegét, hogy letörölhesse róla a párát. – Sikerült kiadatni az országos élelmezési statisztikáról szóló munkáját?

– Természetesen! – Keleti szeméhez kapta vadásztávcsövét. A távolban mozgolódás támadt, de még nagyon messzinek tűnt a célpont. – Már meg is jelent „Magyarország népességének élelmezési statisztikája physiologiai alapon” címmel. Négy év szakadatlan kutatás, majd három év a feldolgozás és a megírása. Úgy gondolom, ez volt éltem leghosszabb kutatómunkája.

– És a legjobb – jegyezte meg Kőrösy. – Úttörő a maga nemében. Állítom, hogy még a 1878-as párizsi világkiállítás alkalmából írt „Magyarország közgazdasági és mívelődési állapotai” című művénél is jobb lesz.

– Hm. Párizs. Hisz már annak is tíz éve.

– Akárcsak a szegedi árvíznek. Az emberek nem felejtették el, hogy a nemzetközi tudományos kapcsolatait felhasználva sietett a város megsegítésére.

– A polgármester a tegnapi vacsorán jó néhányszor elmondta. Ha akarnám, se tudnám elfelejteni, ő mindig emlékeztet rá, valahányszor elhív magához. Lehet, hogy titokban kéne tartanom, ha Szeged mellé jövök vadászni?

– A polgármester előtt feltétlenül – mosolygott Kőrösy.

Rojt megmerevedett, egy pontra fókuszált. Megláthatott valamit, amit Keleti még csak sejtett. A kutya fejére tette kezét, hogy ne szaladjon el idejekorán.

– Tart még előadásokat a Budapesti Tudományegyetemen? – érdeklődött Kőrösy.

– Egyre kevesebbet. A Hivatal és az Akadémia minden energiámat felemészti. Szeretném a szakkönyvtárat tovább bővíteni a külföldi intézetek anyagaival, valamint újra el kívánok mélyülni a külkereskedelmi statisztikában. Tudom, hogy a közös vámterület adta nehézségek ellenére a magyar külforgalom egyszer még megbecsülhető lesz.

– Kiváló gondolat.

A két kutya izmai pattanásig feszültek. Keleti a felszálló párán keresztül törő fénypászmában megpillantott három jól megtermett bak nyulat. Körősyre nézett. Vadásztársa viszonozta a pillantást, majd bólintott. Elengedték a kutyákat.

Rojt és Császár egy puskagolyó sebességével lőttek ki, fehér-barna csíkként beleolvadva a sárguló kórók közé. A nyulak azonnal észlelték a veszélyt, hasonló gyorsasággal rugaszkodtak el búvóhelyüktől, ám a párban futó agarak példásan összedolgoztak. Hamar beérték a hajszolt vadat, Rojt az egyik nagyobb nyúlhoz kapott, kibillentette egyensúlyából, Császár pedig az állat irányváltását kihasználva csapott le. Egy pillanatra porfelhő szállt fel, amely a párával elvegyülve tovább rontotta a látási viszonyokat. A két vadász kényelmesen elindult a dulakodás helyszíne felé. Mire odaértek a por szétoszlott, és Császár alakja jelent meg. Mellette Rojt ült, szájában a még szaporán lélegző nyúllal.

– Gyönyörű bak! – veregette meg Kőrösy Rojt fejét, miközben Keleti kivette az apróvadat a kutya fogai közül. –  Ezt is megírja? Már látom is a szalagcímet a Vadász szaklapban: A Vasárnapi Vadász újabb sikeres nyúlvadászata a legkiválóbb magyar agárral.

– Hosszú cím ez egy cikknek – nevetett Keleti. – De talán első mondatnak nem rossz.

Keletire váratlanul tört rá a köhögőroham. Tüdejét mintha egy satu szorította volna össze, az erőlködéstől még a gyomra is felfordult. Rojt ijedten nézett gazdájára. Kőrösy egy flaskát nyomott a kezébe, Keleti nagyot húzott belőle.

– Ez már nem tréfadolog! – korholta Kőrösy. – Azonnal szanatóriumba kellene vonulnia és pihennie egy kicsit!

– Hogyisne! – köszörülte meg Keleti a torkát. – Ennyi erővel már rám is hányhatná azt a bizonyos lapát földet!

– Egy kis pihenésbe senki sem halt még bele!

– Csak akik elfelejtettek utána újra élni. Nem, nem drága barátom, nekem még rengeteg dolgom van, mielőtt a jóistenhez megtérnék! No, hajtsunk fel még pár nyulat, hogy szép hosszú cikket írhassak a Vadász szaklapba!

A történet itt folytatódik.